[Bréking] Itt a Mortal Kombat film első előzetese, ami bizony egyáltalán nem finomkodik

Befutott az idén tavasszal érkező Mortal Kombat első előzetese, mely remekül megidézi a véres verekedős játékok hangulatát.

  • Jelenlegi tervek szerint áprilisban debütálhat a Mortal Kombat film
  • Aminek most befutott az első előzetese is
  • Egy dolog biztos: vérben és verekedésben nem lesz hiány az adaptációban

Akárhogy is nézzük, már csak kevesebb mint két hónap van hátra a legújabb Mortal Kombat adaptáció premierjéig, hazánkban ugyanis a jelenlegi tervek szerint áprilisban debütál majd a film. És bár ez azért már nem olyan hosszú idő, a várakozás így is nehéz lehet, hiszen a produkcióról eddig napvilágot látott információk több mint ígéretesnek tűnnek.

mortal-kombat-2021-trailer-01.jpg

Ezt a kedvező benyomást pedig csak tovább erősíti a film nemrég megjelent első hivatalos trailere, melyben jól látszik, hogy akcióból és vérből itt bizony nem lesz hiány. Ahogy klasszikus karakterekből sem, hiszen az előzetesben feltűnik Sub Zero, Scorpion, Lui Kang, Raiden és Sonja Blade is, csak hogy párat említsünk az ikonikus arcok közül. És akkor a kihagyhatatlan „GET OVER HERE” kiáltásról még nem is beszéltünk…

Nektek hogy tetszik a Mortal Kombat első előzetese?