• Hivatalos, jön a Crysis: Remastered
  • PC-re, PS4-re és Xbox One-ra látogat el a játék
  • Valamint némileg meglepő módon Nintendo Switch-re is

Megtörtént végre az, amit pár napja már sejteni lehet: rövid utalgatás után a Crytek honlapján feltűnt a Crysis: Remastered, igaz, a jelek szeriint nem hivatalos minőségben, hiszen a kiszivárgott információkat az illetékesek villámgyorsan törölték. Az eredetileg 2007-ben megjelent játék akkoriban a PC-k technikai korlátait feszegette, így mindenképp érdekes lesz meglátni, hogy mit tudnak kihozni a felújított verzióból a Crytek fejlesztői.

Idő előtt kikerült apróságokról lévén szó, a projektről egyelőre még nem tudni túl sokat, igazából csak egy promóciós kép jelent meg róla rövid ideig a crysis.com oldalán (lásd alább). Azonban az már ezen is látszik, hogy pontosan milyen platformokra látogat el majd a Crysis: Remastered. A PC, PS4 és Xbox One szentháromságban még nincs is semmi meglepő, azonban a jelek szerint Nintendo Switch-re is ellátogat majd a felújított verzió, ami azért igen kérdéses volt eddig a pontig.

Ti örültök a felújított verziónak?

crysiis-remastered-01.jpg