• Brian Fargo az alapítója az Interplay-nek, később az inXile Entertainmentnek
  • Játéklegendák és legendás fejlesztők pályafutását egyengette
  • A Wasteland 3 lesz az utolsó játéka

Brian Fargo mozgalmas és hosszú pályafutást tudhat maga mögött a játékiparban, az egyik igazi veterán, még 1981-ben kezdte a szakmát. Ő volt az, aki megalapította az azóta megboldogult Interplay-t még 1983-ban, és olyan játékokat tett le az asztalra, mint a Wasteland és folytatásai, a Fallout első két epizódja, The Bard's Tale és újabban a Torment: Tides of Numenera. Egyebek mellett nagy nevet szerző fejlesztőcsapatok pályáját egyengette, mint a Blizzard (akkor még Silicon & Synapse) és a BioWare, valamint kiadójának köszönhetjük a Baldur's Gate és a Descent szériát is, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Az Interplay bukása után 2002-ben alapította meg az inXile Entertainmentet, ahol azóta is vezérigazgatóként dolgozik, jelenleg a The Mage's Tale, a The Bard's Tale negyedik felvonása és a Wasteland harmadik epizódja van terítéken. Most azonban elérkezettnek látja az időt arra, hogy nyugdíjazza magát, mondta el a Eurogamernek adott interjúban, persze előtte még befejezi azt, amit elkezdett. “A csúcson kell abbahagyni” - fogalmazott, és hozzátette - “Éppen ezért még nagyobb a nyomás, hogy a Wasteland 3 ragyogóan sikerüljön”.

A cég jövőjét illetően elmondta, nem aggódik “Nincs tartozásunk senki irányába. Jó kezekben hagyom a céget, amíg jó termékeket tesznek le az asztalra, minden rendben lesz”. Bár még korai a búcsúzás, hiszen a Wasteland 3 megjelenése legkorábban csak két év múlva, 2019-ben esedékes és addig még sok víz lefolyik a Dunán, a kérdésre, hogy mit fog csinálni mikor visszavonul, annyit felelt “Mindig meg akartam nézni Machu Picchut”.

brian-fargo.jpg

Már most köszönünk mindent Brian!