Évek óta halljuk már azt, hogy lesz még Brothers in Arms, amely folytatja a befejezetlenül maradt történetet. Sajnos konkrét információink még mindig nincsenek a játékot illetően, de a Gearbox vezetője, Randy Pitchford azt mondta, hogy már közel vannak egy áttöréshez.

„Autentikusnak kell lennie a következő Brothers in Armsnak, és már dolgozunk ezen. Úgy érzem, hogy befejezetlenül hagytuk, és vissza kell mennünk. Sokat gondolkodok ezen, de sajnos nagyon sok erőforrás, idő és pénz kell, hogy megvalósulhasson, szóval egyedül ezt nem tudjuk megcsinálni.” -- mondta Pitchford az IGN-nek adott rövid interjújában.

A Gearbox jelenleg is partnert keres, akikkel meg tudnák valósítani a játékot, sőt Pitchford azt mondta, hogy már közel vannak az áttöréshez, ami után már beindulhat a tényleges fejlesztés, amit a bejelentés követ. „Most még csak az inkubációs fázisban vagyunk.” -- tette hozzá.

A Gearbox a következő Duke Nukemet is tervezi, és ahhoz szintén egy partnert keresnek.