Brutálisan beestek a Steam Deck eladásai a legutóbbi áremelés óta

Tavasszal meredeken emelkedett a Valve handheldjének az ára, az LCD-s modell pedig kivezetésre került. Nem túl meglepő, hogy ezzel együtt földbe álltak az eladások is.

A RAMpokalipszis sajnos a Valve-ot sem kíméli, ez pedig nem csak a Steam Machine súlyos árazásán látszik meg. Még az otthoni PC/konzol hibridnek szánt dobozka megjelenése előtt, idén májusban a Valve a saját handheldjének, a Steam Decknek az árazását is kénytelen volt némileg újragondolni. Az áremelés nem volt jelentéktelen: Habár a 2022-es megjelenéskor már 399 dollárért is lehetett kapni Steam Decket, az LCD-kijelzős modell kivezetésével az 512 GB-os OLED-verzió maradt az "alapmodell", aminek az ára az akkor 549 dollárról 789 dollárra emelkedett. Elég húzós!

Nyilvánvaló volt tehát, hogy a legolcsóbb modell kivezetésével és az áremelésekkel némileg csökken majd a kereslet is, de arra valószínűleg még Gabe Newellék sem számítottak, hogy ilyen meredek zuhanórepüléssel állnak majd földbe az eladások. A Boiling Steam mérései szerint mintegy 82 százalékkal csökkent a készülék utáni kereslet – tavaly ilyenkor 11 000 - 18 000-es darabszámban fogyott hetente a Steam Deck, az elmúlt hónapokban azonban mindössze 1400 - 3000 közti darabszámban fogyott hetente a Steam Deck világszerte.

A Steam Deck sosem volt a világ legnagyobb best seller készüléke, de a legfrissebb adatok szinte már marginálisak. Sajnos úgy néz ki, bátran kijelenthetjük, hogy a komponenshiány és a vele járó áremelés beütötte az első, és talán utolsó szöget a Steam Deck koporsójába.

Borítókép forrása: Valve