Biztosra lehetett venni, hogy a Red Dead Redemption 2 instant siker lesz, még úgy is, hogy a Rockstar óvatosan állt a dologhoz, és nem vár olyan bevételt tőle, mint amit a GTA 5 produkált. Ennek ellenére a hype vonat ezerrel száguldott, rakterében a Red Dead Redemption 2-vel, és ennek meg is lett az eredménye. Nem csak rengeteg ember jelentett beteget miatta, de minden idők második legjobb nyitását produkáló szórakoztatóipari terméke lett.

Megjelenése első hetében, azaz röpke három nap alatt 725 millió dollárt hozott a Rockstar konyhájára világszerte, és csak egyetlen játék, a GTA 5 tudott nála jobb nyitányt produkálni az első hetében, az 1 milliárd dollárt hozott. Ám az is csak azért előzte be a Red Dead Redemption 2-t, mert nem pénteken, hanem kedden debütált, így több nap állt rendelkezésére.

Persze a vadnyugatos programnak így sincs oka szégyenkezni, már csak azért sem, mert már most megdöntött több rekordot. A PSN-en ez lett minden idők legtöbbet előrendelt, valamint az első és a megjelenést követő első három napban legtöbbet eladott játéka.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!