• Két társával együtt távozott a Sony japán részlegétől Tojama Keiicsiró
  • Új stúdiót alapítottak Bokeh Game Studio néven

Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy a Days Gone mindkét rendezője búcsút intett a Bend Studio csapatának, most pedig újabb távozókról kell hírt adnunk a Sony kapcsán, csak éppen a japán részlegtől: bejelentették, hogy Tojama Keiicsró, Szató Kazunobu és Okura Júnya is távoztak a Sony Interactive Entertainment Japan Studio kötelékéből.

bucsut-intett-a-sony-nak-es-uj-studiot-alapitott-a-silent-hill-a-siren-es-a-gravity-rush-szuloatyja.jpg

A hármasból egyértelműen Tojama a legnagyobb név, hiszen rendezőként olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint a Silent Hill, a Siren vagy a Gravity Rush. A trió nem véletlenül távozott kézenfogva, hiszen egy új stúdiót hoztak létre Bokeh Game Studio néven, vagyis továbbra is maradnak a játékiparban, csak éppen saját maguk által vezérelve immáron.

A csapat már el is kezdett dolgozni első projektjén, mely egy teljesen új alapokon nyugvó akció-kaland lesz "több platformra". Ennél többről azonban egyelőre korai lenne még beszélni, hiszen várhatóan két-három év múlva jelenhet meg legkorábban a játék.