Elérkezett a Marathon Server Slam utolsó napja. Nagy felhajtást hozott magával az ingyenes technikai teszt, aminek a végéhez érve hamarosan pár napra elsötétednek a szerverek, hogy aztán március 5-én mindenki újult erővel, egyszerre vághasson bele a Tau Ceti IV felfedezésébe a nagyvállalatok 3D nyomtatott biomechanikus ügynökeként. Vannak néhányan, akik a hétvége alatt már most rengeteg időt tettek a játékba, de azoknak is érdemes még futniuk egy kiadós kört, akik lazább tempóban készülnek a csütörtöki rajtra.
Igaz ugyanis, hogy a Server Slam végeztével a profilunk progressziójának java elveszik majd, néhány elég komoly jutalmat azonban zsákolhatunk, attól függően, hogy mennyire voltunk hatékonyak az elmúlt napokban. Kezdjük azzal, hogy mi nullázódik: a profilunk szintje, az összes megszerzett zsákmányunk, a contractok állása és a permanens fejlesztéseink is mind elvesznek, hogy valóban egyenlő esélyekkel indulhasson mindenki, Az eddig megszerzett szintjeink azonban nem vésznek kárba teljesen: tőlük függ ugyanis, hogy milyen jutalmakat kapunk a tesztkörben való részvégelünkért.
Azok a játékosok, akik teljesítették az első tutorial küldetést, kapásból megkapják a Standard Arrival Cache csomagot, amiben néhány alapvető implant, shell core és fegyver lesz található. Akik 10-es szintet értek el, az értékesebb Enhanced Arrival Cache-t is megkapják, a 30-as szintért pedig a Deluxe Arrival Cache jár, jóval ritkább és értékesebb implantokkal, fegyverekkel, modulokkal és hátizsákkal. Mindezek mellett a próbakörben résztvevők megkapják a Beta.exe profilhátteret és a Complex Study emblémát is. Húzzatok bele, ha már csak egy-két szint kell a 30-ig!
Borítókép forrása: Steam