Ingyenes DLC-t kap a játék, ami közben szó szerint leizzadtam

Még január végén jelent meg a Cairn, amiben egy hatalmas hegy tetejére kell felmásznunk – most kiderült, hogy DLC is lesz hozzá.

A Cairn még január végén jelent meg, és bár én személy szerint imádtam, valahogy mégsem lett hatalmas nagy siker belőle. Ez talán annak is köszönhető, hogy a Cairn egy realisztikus hegymászós kaland, intuitív mászó-szimulációval, amely lehetővé teszi a játékosok számára a valósághű mászást, a karok és lábak zökkenőmentes mozgatását. A játék tehát hasonló, mint a Peaks of Yore vagy a Jusant, csak épp itt a karokat és a lábakat is mozgatni kell, méghozzá manuálisan – igen, erre is oda kell figyelni! A játékosok eldönthetik, hogy hol másszanak fel: a sziklafalat ellenőrizve és az útvonalat gondosan megtervezve megtalálhatják a legjobb helyeket, a hátizsákunk tartalmát pedig érdemes úgy elrendezni, hogy kiegyensúlyozottan tudjanak felfelé haladni. A Kami-hegy meghódításához vezető út meglehetősen magányos, hiszen még senki sem jutott fel a csúcsára, de a főszereplő, Aava ezt az álom-célt tűzte ki maga elé. A Cairn egyfajta keveréke a túlélő-játékoknak és a séta-szimulátoroknak – tényleg csak a Jusanthoz tudnám hasonlítani. Nehéz, de épp ebben rejlik a szépsége. Most pedig kiderült, hogy nyáron ingyenes DLC-vel bővül. Ehhez trailer is jött:

Az On the Trail: Deep Water valamikor idén nyáron fut be PC-re és PlayStation 5-re egyaránt. Új mászó-helyszíneket és további akadályokat kínál majd, amelyeket kalandjaink során kell leküzdenünk, a címéből ítélve pedig valami vizes téma lesz. A fejlesztők hozzátették azt is, hogy további tartalmakat terveznek a játékhoz, így a Cairn idővel még több ingyenes DLC-vel bővülhet. Ez mindenképp jó hír, hiszen egy fantasztikus indie-játékról van szó, amiben egy kisebb cél elérése is igazi sikerélménynek hat. Számomra az idei év egyik legmeghatározóbb alkotása lett a Cairn, úgyhogy biztosan ki fogom próbálni hozzá az ingyenes DLC-t is!

Borítókép forrása: The Game Bakers