Megvan az a rész a Death Strandingből, mikor a hatalmas havas hegyen kell átkelni? Szokták mondani, hogy Kojima játékának legnehezebb szakaszáról van szó, aminél még én is eltöltöttem több órát, mikor először pörgettem ki Sam Porter Bridges első nagy utazását a poszt-apokaliptikus Egyesült Államokon keresztül. Na, a Cairn kvázi olyasmi, mintha erre az egy hegyvidékes szakaszra ráhúztak volna egy komplett játékot! A Jusanthoz hasonlóan egyre feljebb és feljebb kell másznunk, csakhogy sokkal több dologra kell odafigyelnünk, és emiatt a Cairn egyáltalán nem lesz egy könnyed séta a parkban. Három nehézségi szint közül lehet választani, az utolsó, avagy a Free Solo mód pedig rendelkezik a permadeath keserű velejárójával, azaz ha itt lezuhantok, akkor GAME OVER – de teljesen. Ebben az esetben még a mentési pontok sem mentenek meg. A készítők viszont direkt azt szeretnék, ha a játékukat mindenki úgy tapasztalná meg, ahogy megálmodták és megvalósították. Be lehet kapcsolni különféle segítséget, de ezek elvesznek a nehézségből, és bizony a Cairn pont egy olyan játék, ahol a nehézség nagyon fontos elemét képezi a játékmenetnek.
A legrealisztikusabb hegymászó-szimulátor
Főszereplőnk Aava, aki elhatározza, hogy elsőként mássza meg a Kami-hegyet. Ez hatalmas vállalkozásnak tűnik, ugyanis előtte még senkinek sem sikerült, ami nem meglepő: ez a hegy maga a szilárd pokol, megmászhatatlannak tűnő szirtjeivel és halálos nehézségével. Aava viszont útra kell, a tutorial-szakasz után pedig már ott is állunk a Kami-hegy lábánál és elindulhatunk egy életre szóló kalandra. A Cairn különlegessége, hogy mászásnál Aava minden egyes végtagját manuálisan mozgathatjuk, azaz mi határozzuk meg, hogy hová lépjen és mibe kapaszkodjon. Itt nem az van, hogy nyomjátok az X-et és a karakter automatikusan ugrándozik felfelé, hanem külön meg kell tervezni az utat, megfigyelni és elemezni a sziklafalat, hogy hol érdemes elkezdeni a mászást, majd pedig ellenőrizni azt is, hogy akad-e elegendő készületünk a táskánkban a mászás kivitelezéséhez.
Aava ereje ugyanis véges, ha pedig elfogy, akkor lezuhan. Verhetünk be ékeket a sziklafalba, de ezek száma is véges, sőt, bizonyos sziklafalaknál nem is lehet megtenni, mert túl kemények. Főszereplőnk társa egy aranyos kis mászó-robot, aki végig velünk tart és segít – nemcsak a kapott hangüzeneteket játssza le, hanem összeszedi például a sziklafalba fúrt ékeket is. Az utunk során találhatunk itt-ott szétszórt szemetet, üres konzervdobozokat, flakonokat és hasonlókat. Ezeket újra tudja hasznosítani a kis robot-társunk, a lebontott anyagból pedig krétaport képes készíteni, ami jól jön a mászásnál, mivel felszívja az izzadtságot. Itt tényleg BÁRMI megmászható, azaz bárhol el lehet kezdeni a mászást, de nagyon meg kell fontolni, hogy merre haladunk tovább és hol szeretnénk kikötni. Egy-egy magaslat megmászása tényleg olyan, mint egy keményebb bossfight valami soulslike-ban.
Az igazi Hegylakó bármit megfőz
Volt, hogy legalább 20 percet csak azzal töltöttem, hogy össze-vissza mászkáltam és azt nézegettem, hogy hol lenne érdemes elkezdeni felfelé haladni. Ha normál-módban játszotok, akkor lesznek mentési pontok, amiknél fel lehet húzni sátrat is. Ez szintén fontos, ugyanis Aava ebben tud főzőcskézni spéci ételeket, amik mind egyfajta boostot adnak, illetve megjavíthatja az ékeket és pihenhet is. A játékba dinamikus napszakváltozás és időjárás került, ami azt jelenti, hogy simán érhet titeket az éjszaka egy mászás kellős közepén, illetve ugyanilyen meglepetésszerűen eleredhet például az eső is, ami még nehezebbé teszi a feljutást, mivel ekkor jobban csúszik minden. A Cairn tehát nem egy könnyű játék, de a nehézsége rengeteget dob az élményen. Nagyon régen éreztem már akkora sikerélményt, mint mikor sikerült feljutnom egy magaslatra és szusszanhattam egyet. Konkrétan tényleg azt érezheti az embert, hogy leküzdött valami olyasmit, ami alulról szemlélve még teljességgel lehetetlennek nézett ki.
Megint csak a Death Strandinget tudnám példának hozni, annak is inkább az első részét, ahol a komolyabb távolságok megtétele, majd a célba jutás után éreztem hasonlót. Persze aki nem tiszteli a hegyet, annak semmi esélye feljutni a csúcsra, úgyhogy menet közben találhatunk olvasnivalókat is, amelyet mind-mind a háttértörténetet egészítik ki. Lehet olvasni eltűnt túrázókról, furcsa égi jelenségekről és őslakosokról is. Ráadásul maga a világ nyitott, csak épp nem kizárólag horizontálisan, hanem vertikálisan is. Bejárhatjuk és keresgélhetünk rejtett, titkos helyeket (egyszer találtam egy barlangot, ahol techno-zene szólt), illetve szedegethetünk növényeket, gyümölcsöket, foghatunk halakat és így tovább. Mindennek értéke van és mindent meg kell becsülni, hiszen könnyen lehet, hogy egy rázós szakasznál épp a zsebünkbe tömködött, maréknyi málna lesz az, ami plusz energiát ad és ezzel megmenti az életünket.
Nem lesz könnyű, de imádni fogjátok!
A képregényes cel-shaded grafika kifejezetten jól áll a programnak, ahogy a váratlanul felcsendülő zene, valamint Aava megjegyzései is nagyon sokat tesznek hozzá a beleéléshez. A hang-dizájnt külön ki szeretném emelni, mert valami félelmetesen jól el lett találva minden apró kis hang-effekt, legyen szó akár a szél süvítéséről, akár az esőcseppek kopogásáról vagy akár a kis robotunk pittyegéseiről. Ezek rengeteget tesznek hozzá a nagybetűs HANGULATHOZ, amiben roppant erős a Cairn. PlayStation 5-ön teszteltem, és a DualSense kontroller maximálisan ki lett használva: még az esőcseppek kopogását is érezni a finom kis micro-rezgések által, de ugyanígy a környezet szintén ki lett használva. Bugokba vagy hasonló, a játékot megakasztó hibákba nem futottam bele – nagyon szépen, simán futott végig a játék és a nagyobb nyílt területeket is remekül kezelte. Meglepődtem, hogy a mögé tett lore mennyire mély, hiszen ahogy haladunk egyre feljebb, úgy találhatunk barlangokat, kivájt szobákat, sőt, még egy tanterembe is belefutottam! Emiatt olyasmi az egész vibe, mintha a Jusantot pörgetné az ember, csak sokkal realisztikusabb játékmenet mellett.
Az indie-játékok kedvelőinek – és a Death Stranding-fanoknak is! – maximálisan tudom ajánlani a Cairn olykor piszok nehéz, de épp emiatt roppant magával ragadó élményét. Szuper, hogy 2026-ban mindjárt januárban kaptunk egy ennyire jól sikerült címet, és nagyon bízom benne, hogy ez a tendencia később sem szakad meg! A Cairn nem való mindenkinek, hiszen aki a pörgős játékokat részesíti előnyben, az már a tutorial alatt feladhatja az egészet, de aki szereti a lassabb, főként a narratívára koncentráló alkotásokat, az egész biztosan elégedett lesz vele!
A teszt szerzője: Britpopper
A tesztkódot köszönjük szépen a The Game Bakers csapatának!
