• Nagyon úgy fest, hogy idén jön a Black Ops 4
  • Most a GameSpot áruházlánc adatbázisában találtak utalást erre
  • Pólók és nyakba akasztók formájában

Nem először tűnik fel az a pletyka, hogy a Treyarch által fejlesztett idei Call of Duty a Black Ops 4 lesz. Most a CharlieIntel adott közre olyan információkat, amik már-már biztossá teszik, hogy tényleg a Black Ops sorozat folytatódik, de azért persze a hivatalos bejelentésig mérget ne vegyetek rá.

Nos, az említett oldalon állítólag a GameStop adatbázisából származó képeket közöltek. Ezek alapján a videojátékokkal foglalkozó üzletlánc már berendelte a Black Ops 4 merchandise-t, vagyis pólókat és nyakba akasztható bizsukat. A termékek mellett az áruk és egy májusi dátum is szerepel, bár ez utóbbi a termékek boltba érkezésére vonatkozik, nem pedig azt mutatja, hogy mikor válnak megvásárolhatóvá.

call-of-duty-black-ops-4-gamespot.jpg

Ugyanakkor nyilván nem fogják teleltetni az árut, ráadásul tavaly is áprilisban leplezték le a Call of Duty: WWII-t, így reális azt feltételezni, hogy idén is májustól lesz elérhető az új epizódhoz tartozó merchandise.