• Ölés nélkül is elérhető az 55-ös szint a Modern Warfare 2-ben
  • Ezt a ThatFriendlyGuy nevű youtuber mutatta meg
  • Aki a feladatok teljesítésére összpontosított a szintlépéshez

Kissé furcsa lehet a "pacifista" szót egy mondatban említeni a Call of Duty: Modern Warfare 2-vel, tekintve, hogy a játékban a legfőbb cél mások megölése. Na meg persze (ha épp olyan a játékmód) a feladatok teljesítése, ám ezekkel a közösség nagy része nem szokott törődni ugyebár. Nem úgy a ThatFriendlyGuy nevű youtuber, aki ennek segítségével képes volt úgy elérni a maximális, 55-ös szintet a játékban (ráadásul kevesebb mint 24 óra leforgása alatt!), hogy közben egyetlen élet sem száradt a lelkén.

A játékos célja eléréséhez a Hardpoint játékmód feladatait csinálta serényen, a felszerélesek közül pedig az olyan, nem halálos eszközökre támaszkodott, mint a Decoy Grenade, a Riot Shield vagy az Inflatable Decoy. Perkek tekintetében a Cold-Blooded, a Double Time, az Overclock és az Extra Tactical bizonyult jó barátjának, és bár a kihívás során 2678-szor harapott fűbe, a maximális szintet így is sikerült elérnie, méghozzá ölés nélkül. Most már akár el is kezdheti a fegyverek felhúzását.