• Mostantól egytől négy főig akárhányan játszhatunk a Call of Duty: Warzone-nal
  • Ez egyben azt is jelenti, hogy megérkezett a sokak által várt duo játékmód
  • Ráadásul természetesen mindegyik platformra

A Call of Duty: Warzone játékmódjai körül az elmúlt hónapokban rengeteget kavartak a fejlesztők. Először a háromfős osztagokat vették ki és tették vissza szinte naponta a játékba, utána pedig behozták a sokak által kért duo módot is, de egyedül csak a Plunder játékmódba, a hagyományos battle royale ütközetekbe nem.

Ezeknek a kaotikus időknek azonban a jelek szerint most vége van: az Infinity Ward egy rövid, lényegre törő tweetben jelezte, hogy immár egytől négy főig akárhányan nekivághatunk a klasszikus battle royale meccseknek. Azaz marad a solo, a trio és a quad felállás egyaránt, ezek mellé pedig csatlakozik a sokak által hosszú ideje várt duo játékmód is. Ti kipróbáljátok majd?