• A játékosok szerint túlságosan vakító a napfény a Call of Duty: Warzone-ban
  • A fejlesztők igyekeznek javítani a helyzeten

Korábban is lehetett már hallani olyan kritikákat a Call of Duty: Warzone kapcsán, hogy a fényeffektek olykor túlságosan megnehezítik az összecsapásokat, a legújabb szezon pedig tovább rontott ezen a helyzeten, mióta ugyanis Verdansk visszaugrott 1984-be, azóta még többen panaszkodnak a vakító fény miatt.

A panaszokat szerencsére a Raven Software is meghallotta, az egyik fejlesztő, a vizuális effektekért felelős Reed Shingledecker pedig úgy reagált, hogy ezen a héten mindenképpen javítani fognak a helyzeten. Shingledecker a Twitteren (a posztoknak azóta fura mód nyoma veszett) elmondta, hogy magán a bevilágításon nem tudnak változtatni, egyes képi effektekből (mint például a lens flare) azonban vissza tudnak venni, erre pedig sor fog kerülni.