Carmageddon: Reincarnation fejlemények
A vártnál később, leghamarabb az év végén készülhet el a Carmageddon: Reincarnation, a csapatnak ugyanis még sok mindent kell megépítenie. <br />
A hivatalos oldalon még karácsony környékén megjelent közleményből kiderült, hogy a fejlesztők az év nagy részét munkával fogják tölteni, vagyis leghamarabb csak az év végén, vagy 2014 elején fog megjelenni a program, míg az Androidra írt első Carmageddonra még többet kell várni, ez ugyanis háttérbe szorult. Jó hír viszont, hogy a munkálatok egészen jól haladnak, hiszen a csapat egy teljesen új motort írt, ami támogatja a RAGE-ben is látott megatextúrákat, a mesterséges intelligencia, a bónuszok és az Action Replay már félig kész, illetve a pályák és kocsik száma is szépen gyarapszik.