• Még mindig készül a Celeste DLC-je
  • A letölthető tartalom rengeteg pályát fog tartalmazni

A Celeste 2018 egyik legnagyobb indie sikere lett, teljesen megérdemelten, ami előbb bejelentettek egy Collector's Edition-t, majd egy DLC-t, ami a Celeste fejlesztője, Matt Thorson elmondása szerint még mindig készül. Az alapjáték több, mint 700 szintet tartalmazott, a DLC pedig, Matt mostani bejelentése szerint, több, mint 100 kihívást kínáló, nehéz szintet, ami valljuk be, az alapjáték nagyságának tekintélyes része. Éppen emiatt a DLC mérete túlnőtt azon, amit eredetileg tervezett.

n75mueriel8hnkylssgqf5-650-80.jpg

Matt a saját Twitter csatornáján jelentette be, hogy hetek óta polírozzák a DLC-t, amihez azt is hozzátette: "Nem akarunk megjelenési dátumról beszélni addig, amíg nem vagyunk teljesek biztosak benne. Mint mindig, most is lekéstük az összes határidőt, amit magunknak állítottunk fel, egyszerűen a DLC mérete miatt. Bocsi."

A DLC meg nem jelenése azzai is jár, hogy a Limited Run Games kiadás sem jelenik meg, amire az előrendelés január elsején indult meg. Az biztos, hogy nem fog Matt Thorson csalódást okozni. A premierdátum közléséig nem lehet mást tenni, mint várni: remélhetőleg hamarosan folytathatjuk a játékot!