• Cenzúrázva jelenik meg PlayStationre a Martha is Dead
  • PC-re és Xboxra a vágatlan verzió lesz elérhető

Szomorú híreket kaptunk az LKA gondozásában készülő, és a Wire Productions kiadásában megjelenő Martha is Dead háza tájáról, ami leginkább a PlayStation-játékosokat érinti. A fejlesztők új közleményükben elmondták, hogy 2019-es bejelentése óta mellébeszélés nélkül egyértelműen kommunikálják, hogy az alkotás közel sem egy vidám séta a Százholdas pagonyban, így tele van a nyugalom megzavarására alkalmas témákkal és jelenetekkel.

martha2.jpg

Ezekből úgy tűnik van, ami még a Sonynál is kiverte a biztosítékot, a közlemény szerint ugyanis PlayStation 4-re és PlayStation 5-re egyes részei nélkül érkezik meg a játék, a PC és Xbox verziót viszont továbbra is vágatlan marad. Ugyan a közlemény szövege arra nem tér ki, hogy pontosan mely részek lettek kivágva, de az LKA csapata mindenkit megnyugtatott, hogy a váratlan változtatások ellenére a Martha is Dead továbbra is február 24-én ékezik meg a PlayStation-játékosokhoz is.