• Chris Carter is áldását adta az X-akták rebootjára
  • Az eredeti széria alkotója sajnos nem vesz részt a produkcióban
  • Ám úgy véli, Ryan Cooglernek remek ötletei vannak
  • Éppen ezért biztosan nézni fogja a végeredményt

Az idén 30 esztendős X-akták finoman szólva is megkerülhetetlen produkciónak számít a sorozatok régre nyúló történetében, pláne, ha a sci-fi zsánert vesszük alapul. Fox Mulder és Dana Scully hol izgalmas, hol vérfagyasztó (esetenként pedig kimondottan vicces) nyomozásait nézők milliói követték nyomon a tévéképernyők előtt ülve, a sikert pedig az is jól mutatja, hogy 2016-ban már megkísérelték feléleszteni az eredetileg 2004-ben véget ért sorozatot. A két szezont is megért próbálkozás sajnos egyáltalán nem lett olyan sikeres, mint azt várták, pedig szerintem tartalmazott néhány kimondottan erős epizódot, a jövőben azonban ismét UFO-lázban éghet a világ, Ryan Coogler (Fekete Párduc, Creed: Apollo fia) vezényletével készül ugyanis az X-akták rebootja, amelyre már az eredeti opusz készítője is az áldását adta.

xaktakchriscarter.jpg

A kép forrása: Deadline

A legendás alkotás felett bábáskodó Chris Carter a TheWrapnek adott interjút a saját művészeti kiállításának megnyitóján, a beszélgetés során pedig elárulta, hogy valóban Coogler lesz a készülő sorozat producere, ő maga azonban csak "szurkolóként" vesz részt a munkálatokban, ergo semmilyen módon nem kötődik az újabb nekifutáshoz. Annak ugyanakkor felettébb örült, hogy bár a jogok a 20th Century Foxhoz (tehát a Disney-hez) tartoznak, mégis felkeresték, hogy az áldását (nem az engedélyét, hiszen arra nincs szükság) adhassa a rebootra. Később arról is értekezett (bár állítása szerint nem szabadott volna), hogy beszélt már Cooglerrel a készülő szériáról, és úgy véli, hogy a filmesnek remek ötletei vannak, ráadásul egy sokszínű szereplőgárdával képzeli el az X-akták új fejezetét. Emellett arra is kitért, hogy egészen biztosan nézni fogja majd a végeredményt, ugyanakkor tisztában van vele (a tapasztalat, ugyebár), hogy nem lesz egyszerű művelet tető alá hozni a show-t, mivel szükség van egy átívelő sztoriszálra a heti ügyek mellett. Végezetül pedig arról is szót ejtett, hogy ha szériával világhírnevet szerző David Duchovny és Gillian Anderson esetleg kötélnek állna, talán még ő maga is elgondolkodna azon, hogy újabb fejezet(ekk)el bővítse ezt a sokak által imádott univerzumot. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, egyelőre reménykedjünk benne, hogy Ryan Cooglernek sikerül megragadnia az X-akták szellemiségét és hangvételét.