Óriási élmény lehet egy olyan videójátékkal indítani a karriert, ami előtt egy emberként borult térdre a szakma és a közönség, ez azonban kétélű kard, hiszen egy mesterművel borzasztóan magasra kerül az átugrásra váró léc. Noha létezik olyan csapat, amelynek összejött ez a bravúr (elég csak a Valve-re és a Half-Life 2-re gondolni), egyelőre elképzelni sem tudom, miként tudná túlszárnyalni a Sandfall Interactive a Clair Obscur: Expedition 33-ben látott minőséget. Technikai fronton persze nem lesz nehéz jobbat csinálni – pláne úgy, hogy a fantasztikus eladásoknak köszönhetően rengeteg pénz állt a házhoz –, ám a JRPG-ben látott történet, karakterek, zene és érzelmi töltet szerintem a megismételhetetlen kategóriába esik, ami alaposan feladhatja a leckét a franciáknak.
A még az Elden Ringet is leköröző szerepjáték kreatívigazgatója is tudja, hogy mennyire nehéz lenne megismételni a tavalyi sikert, éppen ezért úgy van vele, hogy nem is nagyon foglalkoztatja a dolog. „Nem igazán érdekel. Furcsa kimondani, de nem azért készítettük az első játékunkat, hogy bárkinek is a kedvében járjunk. Úgy vélem, pont ezért működött” – mondta Guillaume Broche a Konbini nevű YouTube-csatornának adott interjúban, amelyben azt is elárulta, mennyire hidegen hagyja a világ leginkább várt játékának tartott GTA 6. „Ami a következő projektünket illeti, a Sandfall ismét drasztikus döntéseket fog hozni, és benne van a pakliban, hogy az embereknek nem fog tetszeni [a végeredmény]. Ez van. Az, hogy a játékosok követnek-e minket vagy sem, az ő döntésük, de mi így látjuk a jövőt” – tette hozzá.
Ha engem kérdeztek, szerintem sokkal több olyan alkotóra lenne szükség a játékiparban, mint Guillaume Broche, aki a trendek követése helyett inkább kockáztat, és az sem érdekli, ha a víziója esetleg nem lel felhőtlen fogadtatásra. Pontosan azért van ugyanis mélyponton a kedvenc hobbink, mert szinte minden cég – a nagyobbak biztosan, de lassan a kisebbek is – biztonsági játékot űz, bejáratott franchise-okra támaszkodik, és esze ágában sincs elhagyni a járt utat a járatlanért. Márpedig pont a Clair Obscur: Expedition 33 fogadtatása a legjobb példa arra, mennyire ki vannak éhezve a gamerek a különlegesebb darabokra. Sok sikert kívánok a Sandfallnak, és szívből remélem, hogy képes lesz folytatni a diadalmenetét.
Borítókép forrása: Steam