• 10-15 órás kampánnyal kecsegtet a Control
  • A jövőben két sztori-kiegészítőt is terveznek

A Control megjelenésétől már csak hetek választanak el minket, úgyhogy épp itt volt az ideje megtudni, hogy mégis mennyi időre köti majd le az embert. Persze ezúttal nem szigorúan lineáris kalandról lévén szó csak nagyjából lehet megbecsülni a játékidőt, hiszen vérmérséklettől és gyűjtögetési kedvtől függően ez játékosról játékosra változik - de minimum 10 órára mindenképpen számíthatunk.

Ez remélhetőleg tovább nyúlik majd a tervezett két kiegészítővel, és egyéb tartalmi frissítésekkel együtt, melyeket hál' Istennek nem kíséri mikrotranzakció, és időrendjükről majd az augusztus 27-i megjelenés után rántják csak le a leplet. A magunk részéről már kíváncsian várjuk a végeredményt, ha másért nem is, a Control rajtja az őszi szezon kezdetét jelöli és még több nagy megjelenés követi majd.