A Crimson Desert elképesztően tartalmas játék lett – konkrétan napokat, sőt, heteket el lehet tölteni csak azzal, hogy a világát járja az ember. Természetesen minden egyes videojátéknál akadnak olyan lelkes játékosok, akik nem elégszenek meg a történet befejezésével, hanem ráhajtanak a 100%-os teljesítésre. PlayStation-konzolokon ez ugyebár a platinázást jelenti, vagyis az összes trófea összeszedését a játékban. Mat Piscatella, a Circana elemzője szerint az Egyesült Államokban a PS5-játékosok átlagosan 22 órát töltöttek a Crimson Desert világában a megjelenés első hetében, ami két órával több, mint az Xbox-játékosok által eltöltött átlagos 20 óra. Ez elképesztően sok, és akkor ehhez hozzájön még az is, hogy közel 300 óra kell ahhoz, hogy a platina-trófea kipattanjon a 2026-os év nagy meglepetésjátékából, amiről korábban videót is készítettünk:
Az open-world világ nem csupán hatalmas, hanem rengeteg tartalommal is tele lett pakolva, ami már önmagában garantálja, hogy a Crimson Desert akár hónapokra lekötheti az embert. Pontosan ez az, amit elvárhatunk egy olyan címtől, amelynek fejlesztése eredetileg MMO-ként indult. Ez is az oka annak, hogy a történet ehhez képest kissé hiányosnak tűnhet, azonban a Pearl Abyss már bejelentette, hogy dolgoznak további sztori-kiegészítéseken. Visszatérve a platina-trófeához: a cikk írásának pillanatában eddig mindösszesen 0,06% szerezte meg PS5-ön, ami nagyon durva. A PSN Profiles weboldal szerint ez mindössze 8 (!) embert jelent – bizony, nem könnyű itt a platina!
Borítókép forrása: X