A Crusader Kings-széria az úgynevezett grand strategy műfaj képviselője. A tavalyi második rész méltó lett elődjéhez, és ez magával hozta a 400 évnyi háborút kibővítő kiegészítők áradatát. A május 28-án megjelenő The Old Gods az eddigi legkomolyabb expanzió, amely időszámításunk szerint 867-ben lép a háborúk vértől iszapos talajára, azaz 200 évvel az alapjáték cselekménye előtt.

A Paradox Interactive rengeteg újítást pakolt bele csomagba, például számos kultúra, amely eddig nem rendelkezett zsoldosokkal, most hozzájuk jut. A pogányok képesek lesznek szervezett támadásokra, illetve rabokat feláldozni statisztikáik isteni növelése érdekében. Ráadásul a hitetleneket is adott történelmi személyek vezetik (például a svéd királyjelölt, VIII., avagy Pogány Erik 1066-ból), előre meghatározott célok által vezérelve.

A kornak megfelelően jobban elszeparálódik az ortodox és a katolikus egyház, nagyobb hangsúlyt kap keleten az iszlám, illetve északon a viking társadalom. Néhány karakter felvérteződik egy úgynevezett „berserker” tulajdonsággal is, de ennek kulturális hatásai egyelőre ismeretlenek. Hogy a technikai fejlődés ne haladja meg a kort, a játék százalékos büntetést szab ki a túlságosan előrerohanó játékosoknak, és a Council-küldetések sem növelik az esélyét az új technológiák felfedezésének, viszont felgyorsítják a már meglévők terjedését.

Mindezek mellett természetesen új egységek, események és helyszínek (pl.: Afrikában Abesszínia és Mali), valamint sok-sok, a kornak megfelelő apróság vár ránk a május végi The Old Godsban. Addig is tekintsétek meg a rövid, ám de velős játémenet-előzetest!