Lényegében általános iskolás kora óta versenyez Counter-Strike-ban a lassan 33 éves apEX, a Vitality irányítója. Persze ez még nem jelenti azt, hogy közel lenne a karrierjének vége, sőt, épp a csúcsán van, tavaly két Majort, egy IEM Katowicét, továbbá hat kisebb tornát is behúzott a csapatával. Nemrég azonban egy kerekasztal beszélgetés során, ahol néhány hozzá hasonló veterán CS2 játékossal ültették össze, feltették neki a kérdést, hogy mi a terve, ha szögre akasztja az egeret. Nos, nagyon úgy fest, hogy más tervei vannak a játékosnak, mint a legtöbb vele egy cipőben járó profinak szokott lenni, és ő nem azon pörög, hogyan tudna még tíz évig repkedni az év kétharmadában világszerte a munkája miatt.
Borítókép: Helena Kristiansson / ESL FACEIT Group