Még kifejezetten friss és ropogós az idén februárban megjelent Civilization 7, az viszont tagadhatatlan, hogy a nagyszabású stratégiai játék még nem nőtte ki maradéktalanul a gyermekbetegségeit. A Firaxis azonban gőzerővel dolgozik nemcsak a tartalmi újdonságokon, de a már meglévő rendszerek finomhangolásán is, ami lássuk be, nem volt másképp a Civilization 6 esetében sem, mára pedig jól tudjuk, hogy milyen remek csomag kerekedett abból is. A Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick is megmondta, hogy a Civilization-játékok sosem sprintet, hanem maratont futnak, de annak bizonyára ő örülne a legjobban, ha már most minél többen beneveznének a korokon átívelő stratégiai kalandra.
Ennek pedig most jött el az ideje, legalábbis akkor, ha szeretnétek egy nagyobbat spórolni a vásárláskor. Jelenleg ugyanis egy tisztességes, 30%-os leárazás illette a Civilization 7-et, így az alapjáték végső ára 48,99 euróra csökkent. Az akciót Steamen éritek el, ahol szintén 30%-kal olcsóbb lett az extra vezetőket és népeket tartogató Deluxe kiadás és a Settler's Edition is.
Sőt, ha igazán nagy 4X-rajongók vagytok, akkor mindenképp érdemes szétnéznetek a Steam 4X Fesztivál augusztus 18-ig tartó akciói közt is. Itt az eXploráció, eXpanzió, eXploitálás és eXterminálás nevében olyan címekre találhattok még ennél is nagyobb leárazásokat, mint a Northgard, a Hearts of Iron 4, a Stellaris, a Victoria 3, az Age of Wonders 4, az Europa Universalis 4 és a Total War-játékok, és még sorolhatnánk. Nézzetek körül alaposan, aztán jó hódítást!
Borítókép forrása: Firaxis