• Csak március második felében érkezik a Cyberpunk 2077 1.2-es javítása
  • Méghozzá a CD Projekt RED ellen nemrég végrehajtott kibertámadás miatt
  • Cserébe viszont a patch sokkal több hibát javít majd, mint eddig bármelyik frissítés

A Cyberpunk 2077 elég felemásra sikerült rajtja után a fejlesztők azt ígérték, hogy idén januárban és februárban előállnak két méretes javítással, melyek helyrehozzák többek közt a játék előző generációs konzolokon mutatott gyér teljesítményét is, azonban végül nem tudták magukat tartani ehhez az ütemtervhez. Az 1.1-es patch ugyan még befutott januárban, azonban a CD Projekt RED nemrég jelezte, hogy az 1.2-es frissítést csak márciusban tudják leszállítani.

A késés mögött természetesen a stúdiót nemrég ért kibertámadás áll, melynek során az elkövetők nem csak egy sor kényes adatot zsákmányoltak, hanem egy sor fájlt is megrongáltak, ezzel hátráltatva a munkát. A fejlesztők cserébe ígérik, hogy az 1.2-es patch minden eddiginél nagyobb lesz és rengeteg hibát kijavít majd, avagy a Cyberpunk 2077 alaposan feljavul, ha befut a jelenleg március második felére tervezett frissítés.