• Kihirdette a Cyberpunk 2077 PC modder versenyét a CD Projekt RED
  • A megmérettetés kereteiin belül cyberpunk stílusú PC-ket kell terveznünk
  • A legjobb terveket pedig hivatásos modderek el is készítik

A PC-k moddolása egy különös, érdekes és sokszor egészen elborult műfaj, aminek hála néhol valami brutálisan gyönyörű gépeket kapunk, gondoljunk csak például Ali Abbas alkotásaira, amiket legutóbb a MondoConon is meg lehetett csodálni. Ha pedig a te fantáziádat is piszkálja az egyedileg épített gépek világa, akkor a CD Projekt RED legújabb versenyét pont neked találták ki.

cyberpunk-2077-custom-pc-01.jpeg

A lengyel stúdió ugyanis a közelgő Cyberpunk 2077 kapcsán PC modder versenyt hirdetett, aminek a célja, hogy kiderítse, ki tud a lehető legcyberpunkabb géppel előállni. Persze a feladat nem olyan vészes: nekünk „csak” a koncepciót kell megálmodnunk és papírra vetnünk, amennyiben pedig alkotásunk ott lesz a zsűri által kiválasztott legjobbak között, úgy egy hivatásos modder csapat segít majd megépíteni azt. A versenyre a nevezési határidő május 17., helyi idő szerint délután három, a részletesebb szabályzatot pedig ezen a linken találjátok. Ti belevágtok a megmérettetésbe?

Támogasd te is a PC Gurut!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!