• Hatnapos munkahéttel működik jelenleg a CD Projekt RED
  • A bugok kigyomlálása zajlik most a Cyberpunk 2077 kapcsán

A CD Projekt RED már korábban is elismerte, hogy valamennyi túlórára szükség lesz, ha időben be szeretnék fejezni a Cyberpunk 2077-et (akkor ráadásul még a szeptemberi premier volt képben, nem a novemberi), a cég társelnöke, Adam Kicinski azonban hangsúlyozta, hogy igyekeznek majd limitálni ezt, amennyire csak tudják. Most kiderült, mit jelent ez a gyakorlatban per pillanat.

cyberpunk-2077-komoly-tulorazas-megy-hogy-be-tudjak-fejezni-a-jatekot.jpg

A Bloomberg értesülései szerint erőltetett menetben készül a játék, hogy tartani tudják a november 19-i premiert, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a CD Projekt RED alkalmazottai heti öt helyett hat napot dolgoznak jelenleg. A crunch-időszak ráadásul meglehetősen régóta tart: vannak olyan dologzók, akik több mint egy éve folyamatosan túlóráznak.

Maga a játék egyébként tartalmi és funkcionális tekintetben készen van, a kódot el is küldték már a Sony és a Microsoft számára engedélyeztetésre (hiszen konzolon ez a folyamat jóval tovább tart), a csapat jelenleg a bugok kigyomlálásán dolgozik gőzerővel.