• Ötéves a Mad Max: A harag útja
  • Ennek tiszteletére a CD Projekt Red megalkotta a Reavert
  • Ez egy, a Mad Max világába is belepasszoló autó

Hogy mi a közös a Mad Maxben és a Cyberpunk 2077-ben? Első látásra semmi, hiszen az előbbi egy világvége utáni, elsivatagosodott, elnéptelenedett, technikailag visszafejlődött Földön játszódik, míg utóbbi egy túlzsúfolt megavárosba helyezi a cselekményt, ahol a technológia már túl is búrjánzott.

cyberpunk-2077-reaver.jpg

Ugyanakkor Night City külterületei már hasonlatosak lesznek a Mad Max világához, itt ugyanis a város mocska található, és ezúttal nem feltétlen az emberekre gondolok, bár az is tény, hogy olyan bandák fogják uralni, amik a Mad Max világából sem lógnának ki. Night City külterületeit ugyanis nem kertvároskák alkotják, hanem sivatagos, élettelen, roncsokkal teli pusztaságok.

Ezen a helyen egyáltalán nem fog feltűnést kelteni az a kocsi, amit a CD Projekt RED a Mad Max: A harag útja ötéves évfordulója alkalmából alkotott meg. A Reaver egy, már korábban látott Quadra Type-66 módosított változata és a Wraith banda birtokában áll, míg – feltehetően – meg nem szerezzük valamilyen módon. És aki megkaparintja, az biztos elégedett lesz bele, hiszen a Reaver motorházteteje alatt egy ezer paciból álló ménes várja, hogy szabadon eresszék.