• Nagyok az elvárások a Cyberpunk 2077 felé
  • Michael Pachter szerint több mint tíz millió példány fog elfogyni belőle egy év alatt
  • A Metacriticen 90 pont fölött fog teljesíteni
  • A játék november 19-én jelenik meg PC-re és a jelenlegi, illetve a nextgen konzolokra

Ha valami igaz a CD Projekt RED munkásságára, akkor az az, hogy játékról játékra egyre jobb programokat produkálnak. Már a 2007-ben megjelent The Witcher is kiemelkedő volt, hiszen nem csak a lengyel csapatot tette fel a térképre, de Andrzej Sapkowski könyvei is egy csapásra világhírűvé váltak – és nem fordítva történt, ahogy azt az író állítja olykor.

Azóta pedig csak nő a stúdió ázsiója, a The Witcher 3: Wild Hunttal az egekbe emelkedett. Ezért is övezi nagy várakozás a pár hét múlva végre megjelenő Cyberpunk 2077-et, ami ambiciózusabb projekt, mint amilyen a Witcher 3 volt. Persze talán az elvárások már teljesíthetetlenül nagyok, de hé, a CD Projekt RED-ről van szó. Még, ha nem is tud minden elvárást teljesíteni, a játék valószínűleg akkor sem lesz rossz. Bugos, az valószínű, legalábbis a Witcher-trilógia alapján, amik megjelenésükkor szintén rémálomba illően sok hibát tartalmaztak.

Michael Pachter ipari elemző is úgy gondolja, hogy a Cyberpunk 2077 tarolni fog. A GamingBoltnak adott interjújában azt állította, hogy a játékból egy év alatt több mint tíz millió példány kelhet el.

„Nehéz megállapítani” – mondta. „Novemberben jön ki ez is, úgyhogy azt mondanám, hogy valószínűleg 15 millió fog elfogyni. Mondhatnék 20 milliót? Persze. 12 milliót? Hogyne. De a 15 millió tűnik reálisnak. Ha 99 pontot kap a Metacriticen, akár a 30 millió is elmehet. De, ha 90-et, akkor 15 milliót adnak el. 80-as nem lesz, mert kiváló játék.”

Hozzátette még, hogy a 90 és a 97 pont között nüánsznyi a különbség, és ő személy szerint úgy gondolja, hogy a Cyberpunk 2077 92 pontot fog kapni a Metacriticen, ezért is gondolja, hogy „csak” 15 millió fog elfogyni belőle az első évben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!