• Daisy Ridley szerint megérdemelt volt Rey és Kylo befejezése
  • Az általa alakított karakter származása pedig túlmutatott a fizetésén
  • Ugyanakkor továbbra is felzaklatják az új Star Wars trilógiát övező viták
  • Erről a Happy Sad Confused podcast legutóbbi adásában beszélt a színésznő

Mivel már a Star Wars: Skywalker kora is egy több mint négy esztendős alkotás, azóta pedig rengeteg homok lecsordogált a Tatuin dűnéin (még ha nem is a nagyvásznon), könnyedén azt gondolná az ember, hogy a rajongók mellett a színészek is túlléptek a Disney égisze alatt készült, alsó hangon is megosztó trilógián. Nos, a többség talán igen, a Rey-t alakító Daisy Ridley-t azonban még mindig képesek felzaklatni a rajongók szélsőséges reakciói, amivel kapcsolatban a Happy Sad Confused podcast legutóbbi adásában nyílt meg a színésznő. Na de ne szaladjunk ennyire előre, Ridley ugyanis a Skywalker kora egyik vitatott pontjával, vagyis Rey és Kylo Ren (Adam Driver) csókjával kezdte a beszélgetést. A jelenet sokak szerint teljesen értelmetlen volt, míg mások úgy vélik, kellően érzelmes csúcspontot adott a sztorinak – engem addigra eléggé elvesztett a film, szóval igazából semmilyen reakciót nem tudott kicsikarni belőlem a szóban forgó snitt.

reykylorenstarwarsdaisyridley.jpg

A kép forrása: CBR

"Úgy éreztem, hogy megérdemelt volt az a jelenet" – mondta Ridley. "Egy csókot ezerféleképpen lehet nevezni, de én úgy éreztem, ez egy búcsú volt. Az egész jelenet érzelmesnek tűnt, és az volt bennem, hogy magától a munkától is elbúcsúzom." A színésznő később az általa alakított karakter származására is kitért, ami ugyebár szintén eléggé megosztotta a közösséget, hiszen míg Az utolsó Jedik során Rey egy "senki", addig a záró akkordban kiderül, hogy valójában nem más, mint a "valahogyan visszatérő" Palpatine unokája. "Nos, igazából J.J. [Abrams] volt az, aki azt mondta, hogy ő senkitől sem származik, szóval nem csak Az utolsó Jedikben hallhattunk erről" – ecsetelte Ridley. "Az utolsóban számomra az volt az érdekes, hogy lehetsz hős és nem származhatsz sehonnan, vagy lehetsz hős és származhatsz szó szerint az univerzum legrosszabb emberéből. Nem azonosíthatod magad a szüleiddel, a nagyszüleiddel, a vérvonaladdal és az előtted lévő generációkkal. Szóval, mindig úgy voltam vele, hogy persze, csináljuk." A színésznő azt mondta, Rey származása már túlmutatott a fizetésén, így ellenvetés nélkül kimondta a szkiptben foglalt szavakat, és megcsinálta azt, amit kértek tőle. 

daisyridleystarwarsskywalkerkora.jpg

A kép forrása: GeekTyrant

A podcast alanya csak ezután nyílt meg azzal kapcsolatban, hogy miként élte meg a rajongók csalódását. "Még mindig felzaklat a dolog" – mesélte. "Nem akarod, hogy az emberek úgy érezzék, nem szolgáltad azt, amiért rajonganak. De [Az utolsó Jedik] annyira megosztó volt. Az első filmre szerintem mindenki hasonlóan reagált, a második és az utolsó fejezet azonban szuper megosztóra sikeredett, és máig nem változtak az ezzel kapcsolatos érzéseim." Ettől függetlenül azonban teljes mértékben készen áll arra, hogy ismét a nem túl közkedvelt karakter bőrébe bújjon a Sharmeen Obaid-Chinoy rendezésében készülő moziban, amely 15 évvel a Skywalker kora után veszi majd fel a fonalat. "Most már felnőttnek érzem magam. Amikor elkezdtem ezt az egészet, olyan 20 éves lehettem, így én voltam a legfiatalabb a forgatáson. Két Star Wars-film kellett ahhoz, hogy végre méltónak érezzem magam a szerepre. Most már a harmincas éveimben járok, így eléggé eléggé megváltoztak az érzéseim. Más filmesekkel is dolgozhattam együtt, és remélhetőleg színészként is sikerült előrébb lépnem." Daisy Ridley tehát tűkön ülve várja, hogy visszatérhessen a messzi-messzi galaxisba, amely számos új produkcióval fog bővülni Dave Filoni gondos kezei alatt. Bízzunk benne, hogy lesz is értelme a tartalomdömpingnek.