Kratosszá gyúrta magát Dave Bautista, videóban mutatja meg mennyire

Dave Bautista már javában gyúr Kratos szerepére, három hete kezdte újra a súlyzós edzéseket.

Nos, a God of War élőszereplős sorozatának szereposztása elég jelentős változáson ment keresztül rögtön a legelején, Dave Bautista ugyanis augusztus 20-án hivatalosan is átvette Kratos szerepét a Kemény motorosok sztárjától, Ryan Hursttől, aki eredetileg a spártai harcost alakította volna az Amazon-szériában. Hurst még júniusban sérült meg, és a hírek szerint műtétre is szüksége volt, ami a forgatás 2027-ig történő csúszását eredményezhette volna, ezért az Amazon inkább úgy döntött, hogy lecseréli a főszereplőt, hogy a menetrend szerint mehessenek tovább a munkálatok. Hogy Bautista mennyire jó választás a főszerepre, afelől még vannak kétségeink, az azonban biztos, hogy fizikailag nagyon is készül a szerepre. Ezt írta Instagram-oldalán:

A súlyzós edzés harmadik heténél járok. Még két hónapom van, hogy elérjem azt a formát, amiben lennem kell. Olyan, mint biciklizni! Gyerünk!

Az 57 éves színész egyébként meglehetősen zűrös életet élt, először testépítő karrierbe kezdett, majd végül a profi pankrációnál kötött ki, hogy megváltoztassa az életét. 2006-ban kezdett el színészkedni, és végül már olyan produkciókban játszott, mint A galaxis őrzői, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy épp a Dűne-filmek. 

Atreust Callum Vinson alakítja a God Of War-sorozat első évadában, a pletykák szerint azonban a második évadban őt is lecserélhetik, mivel egy komolyabb időugrás várható a sztoriban, és emiatt egy idősebb színészre lesz majd szükségük. 

Borítókép forrása: Amazon