A Dead Island nagyszerű játék lett, jómagam is beleöltem már vagy száz órát, ám rengeteg apróbb bosszúság éri az emberfiát játék közben. Nagyon úgy tűnik, hogy a kiadó Deep Silver mindenképp be akarta előzni az év végi nagyágyúkat, így kicsit idejekorán dobták piacra a banoi vérbált. Ennek viszont közösen isszuk a levét, hiszen a Techland szakijai tulajdonképpen most fejezik be a fejlesztést, emiatt a már megjelenéskor bejelentett Bloodbath Arena kiadása is egyre halasztódik. A kooperatív módra kihegyezett, a játékot előrendelők számára ingyenes, másoknak 10 euróba fájó csomag a jelen állás szerint november közepére fut be, de még ez sem 100%. (Aki egyébként nincs képben: a DLC négy pályát fog tartalmazni, ezeken folyamatosan özönlő zombik ellen kell felvennünk a harcot, az ott szerzett pénz, cucc és XP viszont átvihető lesz a kampánymódba is.)

Addig viszont lehet fejleszteni embereinket, ugyanis a ma megjelent 1.3-as folt 60-ra emelte a szinthatárt. Ám nemcsak ez az egyetlen jóság; a hibajavítások mellett (a korábbi két tapasz csak ezekből állt) kaptunk egy halom új fegyvermódosítást is (bár egyelőre azt nem tudni, mennyit, és hogy merre találjuk az új tervrajzokat, szóval esélyes, hogy ismét neki lehet feküdni egy újabb végigjátszásnak), az Infected típusú (gyors és hangos) zombik sebzését csökkentették, sőt ezek a dögök immár nem tudják megzavarni a támadásunkat (ez azért jelentős könnyítés), több életerővel éledünk újra (ez is – ráadásként az ígéret szerint a respawn-pont meghatározása pontosabb lett, ami ugyancsak örvendetes), a fegyverládákban most már tutira találunk valamit (nem lesznek tehát üres dobozok), ráadásul sokkal jobb cuccokat, mint eddig, Purna pedig 50%-kal több muníciót tud magával hurcibálni, ha már egyszer ő a lőfegyver-szakértő (bár szegénykémnek továbbra is ütni-vágni kell az első etapban, viszont egy javításnak hála a Fury elsütése után már nem puszta kézzel kell folytatnia a hiriget), és az XP-szerzésen is csiszoltak a srácok. És még két fontos dolog: elindíthatunk egy adott fejezetet egy kiválasztott, korábban elmentett karakterrel, illetve a kooperatív módban (ami most állítólag sokkal stabilabb és simább lett) beállíthatjuk, hogy az ellenségek szintje az adott játékosokhoz igazodjon, egymástól függetlenül, a leölt élőholtakból pedig mostantól mindenkinek egyforma loot potyog. Ja, és van végre V-sync opció is, ami szintén hiányzott sokaknak.

Üröm persze most is van az örömben. Először is a patch telepítése után sokaknak nem indult a játék, ezt állítólag az okozta, hogy a „C:\Program Files (x86)\Steam\steamapps\common\dead island\DI\Data„ útvonalon a game.ini fájlban a Locale(en) helyett Locale(En) szerepelt; ezt egy villámgyors hotfix javította, ami viszont azzal járt, hogy a billentyűzetkiosztás visszaállt alapértelmezettre – de ez legyen a legnagyobb bajunk, vannak, akiknek a teljes játékmentésük elveszett... És hát ez csak a PC-s folt, PS3-ra később ígérik, az Xbox 360-tulajok viszont eddig még semmiféle javítást nem kaptak, pedig ott is van nem kevés gond.

Mindezekkel együtt még egyszer hangsúlyozom, hogy a Dead Island egy jó játék, de nem szeplőtelen – sajnos a szigorú határidő megint rossz vért szült. Reméljük, végre sikerül a srácoknak elérniük azt az állapotot, amibe a fejlesztés végére szerettek volna jutni, és nekiállhatnak a DLC-knek; a baj persze az, hogy mire a Bloodbath Arena megjelenik, már piacon lesz a Batman AC, az MW3 és a BF3, a Skyrim, PS3-on az Uncharted 3 – és ezek csak a nagyobb címek...