A Dennaton tegnap este jelentette be, hogy a tesztelések elvégzése után most már készen állnak arra, hogy lerántsák a leplet a Hotline Miami 2 pályaszerkesztőjéről. A fejlesztés egy kicsit tovább tartott, mint azt tervezték, de ezzel garantálták azt, hogy a béta kezdete már ne csússzon tovább. 

A végleges dátum december 10-e, és egy nyitott tesztelésben vehetünk részt. A Steamen keresztül mindenki hozzáférhet a Windows-exkluzív szerkesztőhöz (később Linux és Macintosh támogatás is lesz, konzolokra azonban nem jelenik meg), Workshop támogatás azonban kezdésnek még nincs, bár egymás között minden további nélkül megoszthatjuk az alkotásainkat. Nincs továbbá zeneszerkesztő (ennek jogi okai vannak), és Sprite Editor sem -- legalábbis utóbbit a fejlesztők nem készítenek, helyette a most elérhető, rajongói eszközöket ajánlják. Ezen kívül nincs garancia arra, hogy minden elkészült pálya működni fog a végleges szerkesztővel, a béta során ugyan frissítésekkel fognak jelentkezni, jó hír viszont, hogy néhány apróságtól eltekintve, teljes körű szerkesztőt kapunk, és oktatóvideók is lesznek.

A terv az, hogy január elejéig tart majd a bétaperiódus, majd pedig nem sokkal ezután a végleges kiadás is megjelenik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!