Idén két alkalommal is kék tejjel koccinthattak azok, akik a messzi-messzi galaxist tekintik a második otthonuknak, hiszen mind az XCOM alapokon nyugvó Star Wars Zero Company, mind a sebesség megszállottjainak szóló Star Wars: Galactic Racer fenomenálisan sikerült. Elég nagy esély van arra, hogy a Star Wars Jedi 3-ra sem kell már olyan sokat várnunk, Jason Schreier ugyanis úgy tudja, rendkívül előrehaladott állapotban van az akció-RPG fejlesztése. Na de kezdjük az elején.
Az elismert újságíró pénteken számolt be róla Bloombergen, hogy az EA nem a sorozatos bukások miatt szántotta be a BioWare-t, hanem azért, mert a Star Wars Battlefront 3-at választotta a Mass Effect: Universe helyett. Ennek kapcsán valaki megkérdezte tőle Bluesky-on, hogy nem jelentene-e házon belüli konkurenciát a szintén az akciójátékok mezőnyében induló Jedi 3, mire a bennfentes a következőt felelte: „A [Star Wars] Jedi 3 fejlesztése már előrehaladott állapotban van, míg a Battlefront 3-é el sem kezdődött.”
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy holnapután már Kal Cestisszel fogjuk forgatni a duplapengéjű fénykardot, mindenesetre arra enged következtetni, hogy már csak egy (esetleg kettő) karnyújtásnyira van a hivatalos bemutató. Mivel kevesebb mint másfél hónap múlva The Game Awards, talán épp a videójátékok Oscar-gálájának tartott díjátadón hull le a lepel a trilógia záróakkordjáról, de ez persze csak spekuláció a részemről. A lényeg, hogy Schreier szerint remekül haladnak a Star Wars Jedi 3 munkálatai, így valószínűleg már jövőre megtudhatjuk, mi lesz a Cameron Monaghan alakította Jedi lovag sorsa.
Borítókép forrása: Steam