A Destiny 2 karácsonyi eseménye, a The Dawning, a tegnapi napon ér véget, azonban könnyen meglehet, hogy hamarosan már jöhet is a következő, ezúttal Valentin nap alkalmából. Adatbányászok ugyanis arra utaló jeleket találtak, hogy a Destinyben debütált Crimson Days idén a folytatásban is visszaköszön. Erre utalnak különféle scriptek és Lord Shaxx néhány új mondata, sőt, az adatbányászok még a várható loot egy részéről is posztoltak képet a Redditre.

Maga a Crimson Days 2016-ban szerepelt először és utoljára a Destinyben, és sokan a mai napig a valaha volt legrosszabb eseményként tartják számon. A kritikusok főleg azt nehezményezték, hogy túl nagy hangsúly került a mikrotranzakciókra és túl kevés az új tartalomra. Érdekesség, hogy a The Dawning pont ugyanezzel húzta ki a gyufát pár hete a játékosoknál.

destiny2crimsondaysloot.jpg

Fontos leszögezni persze, hogy ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a Crimson Days tényleg vissza fog térni, hiszen előfordult már, hogy az adatbányászok tévedtek. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!