• Már készül a Devil May Cry animációs változata
  • A Netflix Castlevania sorozatával közös univerzumon osztozhat majd

Adi Shankar, a Netflixen futó Castlevania animációs sorozat producere árulta el az IGN-nek adott interjúban, hogy a Capcom hack’n’slash játéka, a Devil May Cry is hasonszőrű adaptációt kap majd. A munkálatok egyelőre még kezdeti stádiumban vannak, ennélfogva dátummal még nem tud szolgálni, de megsúgta, hogy reményei szerint a Devil May Cry sorozat több ponton kapcsolódni fog már futó műsorukhoz, és szintén csak náluk lesz látható.

Arról azonban nem szólt a fáma, hogy a szintén Adi Shankar keze alatt készülő Assassin's Creed és egy esetleges Metroid adaptáció része lenne ennek a multiverzumnak. És bár újdonságnak hangzik, nem ez az első animációs sorozat a játékból, még 2007-ben futott egy tizenkét részes széria Japánban, mely három ével később angol nyelven is megjelent az Egyesült államokban. A várakozást pedig remélhetőleg valamelyest könnyíti, hogy a Devil May Cry következő felvonása jövő év március 8-án jelenik meg minden platformon.

devil-may-cry-5-dante-says-hi.jpg