• Állítólag a Paladin és az Amazon lesz a másik két karakter
  • Ha igaz, akkor jövőre bétateszt, 2021-ben megjelenés
  • A Diablo 2 remastert pedig elkaszálták

Egy négy hónappal ezelőtti pletyka telibetalált mindent, amit a Diablo 4 leleplezésekor és utána megtudtunk, de mondott még pár olyan dolgot is, melyekről eleddig nem beszéltek. A szivárogtató saját bevallása szerint egy időlimitált demóval játszott (a jelek szerint azzal, amit a BlizzConon is bemutattak, és amiből már mi is láttunk felvételeket), és az emelletti perezentációból származnak az információi. Ettől függetlenül szokás szerint kéretik erős kérdőjelekkel kezelni a dolgot, pláne, hogy a tervezett megjelenésről is szó esik, melybe még nagyon sok minden beleszólhat.

Először is a Diablo 4-et egyfajta rebootként kezeli a Blizzard, éppen ezért a Diablo 2 remaster helyett is ezt kapjuk, egy amolyan “mindent egybe” csomagként. Másodszor a rajtkor öt karakter lesz elérhető, ébből eddig hármat láttunk: a Barbárt, a Druidát és a Varázslónőt - mellettük ott lesz az Amazon és a Paladin, őket később követheti a Nekromanta. Harmadjára pedig a tervezett megjelenésről is szó esik, mely a tervek szerint 2020-as bétával és 2021-es megjelenéssel kecsegtet.

Végezetül kiemelendő, hogy egy szerveren 100 játékos tartózkodik majd egyszerre, és lesz lehetőség egymással kereskedni, de csak és kizárólag játékbeli ellenszolgáltatásokért cserébe. Továbbá egy kraftolós rendszer is helyt kaphat. Ha a teljes forrást olvasnád, irány a reddit, katt ide (angoltudás nem árt).

diablo-4-tabortuz.jpg

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.