Valószínűnek tartom, hogy sokan várják Johnny Depp nagy hollywoodi visszatérését, amit nem teljesen értek, mert bár a színészt nem ítélték el büntetőjogi értelemben családon belüli erőszak miatt, a brit bíróság (angol és amerikai per is futott párhuzamosan) igenlő következtetésre jutott azzal kapcsolatban, hogy történt-e bántalmazás, meg hát azért előkerültek olyan SMS-ek Depp részéről, mint hogy „fojtsuk vízbe, mielőtt elégetjük [szerk.: mármint a volt feleségét, Amber Heardöt], utána pedig megdugom a szétégett holttestét, hogy biztos legyek benne, hogy halott".
Igaz, Heardről is kimondta a bíróság, hogy szándékosan belepiszkított a hitvesi ágyba, szóval a kettejük házassága nem lehetett egy egészséges kapcsolat, meg hát egyikük sem vetette meg a drogokat, ami valószínűleg szintén nem segített normális mederbe terelni a dolgokat. A lényeg viszont, legalábbis az esetünkben, hogy a Ti West rendezte karácsonyi filmet amolyan nagy Johnny Depp-visszatérőként harangozták be, mivel a pereskedés után nem igazán akarták őt foglalkoztatni Hollywoodban. És bár ritkán mondok ilyet, de az Ebenezer borzalmas lett... vagy ha nem is minden szempontból borzalmas, de legalábbis roppant kellemetlen alkotás.
A történetet ugyebár tudjuk. A horrorfilmeken edződött Ti West a világ egyik leghíresebb angol regényét, Charles Dickens Karácsonyi énekét adaptálta, amit kismillióan megtettek már előtte. A főszereplő egy zsugori uzsorás (van másmilyen is?), aki ki nem állhatja a karácsonyt, meg úgy általában minden olyan dolgot, ami az ember szívét megmelengeti. A film azzal indul, hogy Ebenezer Scrooge fösvény üzlettársa, Jacob Marley (akit Sir Ian McKellen játszik) jó angol módjára épp egy teát készül felrakni, amikor feldobja a talpát, majd eltelik szépen hét év, és ha lehet, Ebenezer csak még keményebb szívű lesz. Még egyetlen munkatársa, az írnok Bob Cratchit sem hatja meg (Rupert Grint alakításában), aki ugyan kidolgozza a belét nála, de a karácsonyt azért csak szeretné a családjával tölteni. Ami pedig ezután következik, szintén nagyon közismert: antihősünket meglátogatja volt üzlettársa a túlvilágtól, és azt mondja neki, hogy van még esélye a megváltásra, ebben pedig három karácsonyi kísértet lesz a segítségére.
Ami jó:
- Az Ebenezer nem horror, de azért ott vannak benne a csírái, és e kapcsán kapunk is néhány jó megoldást. A Múlt Karácsony Szelleme például kifejezetten hátborzongató a hullasápadtságával és a kiálló gerincével, a Jelen Karácsonyi Szelleme bordái között két szenvedő gyermek raboskodik, a Jövő Karácsony Szelleme pedig egy az egyben úgy néz ki, ahogy az ember elképzelné a Halált.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film bizonyos pillanatai nem tudtak megérinteni - de ez leginkább Dickens örökérvényű történetének tudható be, és nem feltétlenül magának a filmnek.
- A Ebenezer strófákra osztott, aminek gyakorlati haszna nem nagyon van, de ugyanazt a régimódi szerkezetet követi, amit a könyv is, és ennek megvan a maga hangulata.
Ami nem jó:
- Nos, ez egy jóval bővebb lista lesz. Amikor pár sorral feljebb azt írtam, hogy az Ebenezerben ott vannak egy horrorfilm csírái, akkor nem hazudtam, mert a film gyakorlatilag folyamatosan puffogtatja a horror eszközeit, de nem mer igazán azzá válni. Gyakorlatilag egész végig olyan érzésem volt, mintha Ti Westet valamiféle felsőbb erő fogta volna vissza abban, hogy megcsinálja a Karácsonyi ének horrorváltozatát, pedig a rendező neve miatt okkal várhatunk volna valami igazán sötét, sajátos megközelítést. Vajon ez a felsőbb erő a Paramount lehetett?
- Persze ez csak találgatás, az összhatás mindenesetre olyan lett (még a jó vizuális megoldások ellenére is), mintha a Disney gyerekeknek akart volna csinálni horrort. Vagy mintha egy nagyon másnapos Tim Burton rendezett volna egy Karácsonyi éneket.
- A bazári hatáson pedig az olyan ócska ijesztgetések sem segítettek, mint a semmiből megszólaló csengettyűk vagy a hirtelen felkárogó varjúk.
- A Karácsonyi ének szép történetét és talán soha nem is veszti el az érvényét, az alkotók azonban láthatóan nem hittek abban, hogy mi nézők is értjük a lényeget. Ebenezernek ezért újra és újra hangosan ki kellett mondania azt, amit éppen látunk vagy már rég megértettünk.
- Johnny Depp a film jó részében nagymamás hálóingben rohangál, mivel a címszereplő már épp lefeküdni készült, amikor meglátogatta őt Marley szelleme, aztán jött a többi kísértet is csőstül, ezért nem igazán volt ideje átöltöznie. Elképzelhető, hogy az 1800-as évek közepén valóban ilyen ruhában aludtak a gazdag férfiak, de ettől még a látvány meglehetősen röhejes.
- Apropó, Johnny Depp. Depp tud színészkedni, ez főleg a korai filmjeiből derül ki, merthogy egy ideje leginkább csak vastag sminkek és maszkok mögé bújva szeret dolgozni. Az Ebenezer pedig ugyanolyan „bohóc" szerep lett, ahogy a Jack Sparrow is.
- És hát Rupert Grint sem most mutatta meg, hogy a színészi pályára született: mintha Ron Weasley megviseltebb, 1800-as évekbeli verzióját játszotta volna.
Karácsonyi csoda?
Nagyon nem. A legnagyobb kérdés számomra, hogy tulajdonképpen mi értelme volt elkészíteni az Ebenezert, ha nem az, hogy Johnny Deppnek újra teret adjanak Hollywoodban, bár még visszatérési kísérletként sem lett erős. Egy keményvonalas horrorváltozatnak talán még lett volna értelme, mert újdonságként hatott volna, de a keményvonalas jelző nyugodtan zárójelbe is tehető, mert már annak is örültem volna, ha csak egy szimpla horrorfilmet kapunk. Ehelyett egy meglehetősen kellemetlen, felvizezett karácsonyi „horrorocskát" láttam a moziban, ami ugyan nem szokványos és kétségkívül vannak benne vizuálisan jó megoldások, de igazából nem akar újat mutatni. Dickens regényét szinte szóról szóra adaptálja, Johnny Depp pedig azt csinálja, amit a kihagyása előtt is: ripacskodik.
Pontszám: 4/10
Borítókép forrása: Paramount
