• Még idén megjelenhet a Divinity: Fallen Heroes
  • Mely egy kooperatív, stratégiát a szerepjátékos elemekkel vegyítő alkotás lesz
  • Ami a Larian Studios és a Logic Artists koprodukciójában készül

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a 2017-es év egyik legjobb szerepjátékaként számon tartott Divinity: Original Sin 2 fejlesztői még idén megjelentetik következő projektjüket. Persze arról már korábban is lehetett tudni, hogy a Lariannál dolgoznak valamin, de most végre befutott a hivatalos bejelentés is, valamint néhány információ is napvilágra került a készülő alkotásról.

divinity-fallen-heroes-01.jpg

A Divinity: Fallen Heroes címet viselő program kevésbé meglepő módon szintén a Divinity játékok világában játszódik majd, a fejlesztők szerint pedig az Original Sin taktikus, körökre osztott harcait vegyíti majd a Dragon Commander döntéshozó mechanizmusaival, ráadásul mindezt úgy, hogy akár kooperatívan, többedmagunkkal is nekiülhetünk. A történet szerint a Divine Order egyik parancsnokát alakíthatjuk majd, akit a rendet meglopó féldémon, Malady, letartóztatásával bíznak meg.

A Divinity: Fallen Heroes a bejelentéssel együtt kapott egy igen pofás trailert, valamint a PAX East keretein belül is ki lehet majd próbálni azt. Pontos megjelenési dátumot sajnos nem kaptunk, de a fejlesztők szavai alapján még idén számítani lehet a Fallen Heroes debütálására.