Képzeld el a szituációt: 2015-öt ír a naptár, stúdióvezetőként pedig a kezedben a világ legnépszerűbb játéka, a League of Legends, ami már ekkor évek óta hatalmas esport-jelenség és látszólag végtelen pénznyomda. A stúdiódat felvásárolta egy hatalmas kínai tech-konglomerátum, a Tencent, akik egy javaslattal jönnek az irodádba: "ahelyett, hogy minden erőforrásodat a LoL-ra fordítanád, vágj bele a League of Legends mobilos kiadásának a fejlesztésébe!" – egy olyan közegben, amikor a kisképernyős platformon még mindig az olyan címek dominálnak, mint a Candy Crush meg a Clash of Clans. Jó eséllyel te is visszadobtad volna ezt az ötletet, nem igaz?
Valóban így tett tíz évvel ezelőtt a Riot Games is, amikor a Tencent először előhozakodott a mobilos LoL ötletével, rögtön azután, hogy kínában bontogatni kezdte a szárnyait a Honor of Kings. Nos, visszafelé már könnyű tisztán látni, de van egy olyan tippünk, hogy a Riot utólag nagyon sajnálja, hogy nem vágott bele már ekkor a League of Legends: Wild Rift fejlesztésébe. A stúdió álláspontja ekkor az volt, hogy a MOBA-k komplex játékmenetét nem lehet igazán jól az apró mobilos érintőképernyőkre átültetni – erre cáfolt rá ugyebár a kínaiak sikerjátéka, meg pár évvel később maga a Wild Rift is.
The Opening Ceremony of the Honor of Kings KPL Grand Finals is underway in China ????????
— letsgrowesports (@letsgrowesports) November 8, 2025
Tencent and HOK are attempting a Guinness World Record for hosting the largest-ever Mobile Esports event at the 91,000-capacity Beijing National Stadium.
The tickets for the tournament has been… pic.twitter.com/o7tyieWKIT
És hogy mi most a helyzet? Nos, a League of Legends: Wild Rift köszöni szépen, jól elvan, de koránt sem olyan jól, mint az őt megelőző Honor of Kings, aminek a bevételei már bőven 10 milliárd dollár felett járnak. A 2024 óta már a nyugati piacon is elérhető MOBA éppen olyan rekordokat dönt, amitől a hajunk égnek áll! A hétvégén vette kezdetét a Honor of Kings KPL Grand Finals rendezvénye, aminek a nyitóceremóniáján 91 000 ember vett részt személyesen. A Pekingi Nemzeti Stadion összes férőhelyét (most kapaszkodjatok!) 12 másodperc alatt kapkodták el a nézők, hogy élőben láthassák a versenyt, aminek a nyertes csapata 2,8 millió dollárnak megfelelő díjazást vihet haza.
Nem érdemes tehát alábecsülni a mobilos esportot és az ott is egyre nagyobb teret nyerő MOBA-játékokat. A fentiek láttán pedig a Riot igazán bánhatja, hogy tíz évvel ezelőtt visszautasította a Tencent kezdeményezését.
Borítókép forrása: Riot Games


