• Májusban lesz a premier
  • Most kijött a második előzetes
  • Ez is felettébb látványos lett

A Halálos iramban 10 (Fast X) szereplőgárdája a franchise eddigi legnagyobb létszámú csapata: sok ismerős arc visszatér, és olyan neves újoncok is feltűnnek, mint Jason Momoa, mint a főgonosz Dante, Hernan Reyes fia, és Brie Larson, mint Tess, Mr. Nobody lánya, aki Dom csapatának új szövetségese. A Halálos iramban 10 premierje előtt a Universal igyekszik a maximumra csavarni a hype-ot, ezért bemutatta a széria utolsó előtti részének második előzetesét, amelytől mi is dobtunk egy hátast.

Ahogy az egy Halálos iramban filmtől elvárható, az előzetes néhány egyre őrültebb akciójelenetbe enged bepillantást. Amellett, hogy Dante felrobbantja a Vatikánt, Dom egy másik robbanást is elkerül, miközben egy gát oldalán száguld lefelé a jellegzetes 1970-es Dodge Charger R/T-vel. A fizika törvényei tehát ebben a filmben sem léteznek, de cserébe legalább piszkosul látványosnak ígérkezik az élmény, amit érdemes lesz minél nagyobb vásznon megtekinteni. Semmi extrát nem várunk a filmtől, csupán egy agy-kikapcsolós, látványos blődséget, kínos egysorosokkal és menő kocsikkal – kell ennél több?