• Nem lesz “hagyományos” multiplayer a Doom Eternalban
  • Csak a Battlemode-ban mérkőzhetünk meg egymással

A Doom Eternal producere, Marty Stratton erősítette meg, hogy az idén 25. születésnapját ünneplő sorozat kihagyja a már megszokott multiplayer játékmódokat. Persze ez nem jelenti azt, hogy online ne mérkőzhetnénk meg egymással, csak nem a szokott formában tehetjük majd meg. Az E3 2018 során már teaselték a játékmódot, idén pedig kicsit komolyabb betekintést is kaptunk a Battlemode-ba, mely a jelek szerint az egyetlen többjátékos lehetőség lesz.

doom-eternal-1024x576.jpg

Indoklásként a 2016-os Doom multiplayer komponensének negatív fogadtatását jelölték meg, mellyel bizony alaposan pofára esett annak idején a játék - kiadói szempontból mindenképp. Kicsit ironikus, hogy pont a játékmódot effektíve feltaláló Doom hagyja el a deathmatch-et, de a remény hal meg utoljára alapon talán később kapunk más játékmódokat is, a kiadó ugyanis hosszú távra tervez a Doom Eternallal.