• Több Mario-tartalmat is letiltott a Sony a Dreams-ben
  • A Nintendo kérésére távolították el őket

A Media Molecule februárban megjelent álomgyára, a Dreams rengeteg játékos fantáziáját megragadta, sokan pedig azzal feszegetik a program határait, hogy megpróbálják reprodukálni kedvenc játékaikat. Így tett Piece_of_Craft is, akinek köszönhetően a PS4-tulajok is kalandozhattak egy kicsit Marióval.

dreams-a-sony-elkezdte-kipucolni-a-mario-tartalmakat-a-nintendo-keresere.jpg

A Sony korábban már figyelmeztette a játékosokat, hogy nyugodtan alkossák meg kedvenceiket, ha ehhez van kedvük, ugyanakkor ne lepődjenek meg, ha kérésre eltávolítják ezeket az alkotásokat, máskülönben nyilván lehetnének jogi következmények is. Ez történt most is, így a Nintendo kérésére a Sony kénytelen volt leszedni az említett a Mario-tartalmakat.

Piece_of_Craft azt írja, van vészterve, a világ leghíresebb vízvezetékszerelőjét ugyanakkor egy darabig hanyagolni lesz kénytelen így.