• A Dying Light 2 körül mostanában gyanúsan nagy a csönd
  • Egy frissen megjelent tényfeltáró cikk szerint azért, mert a fejlesztés elég kaotikusan halad
  • Méghozzá a Techland vezérigazgatója miatt

A Dying Light annak idején egy remek zombis játék volt, mely sikerrel ötvözte a Dead Island örökségét a parkour elemekre épülő játékmenettel, a fejlesztők pedig azt ígérték, hogy a második rész még az elődjénél is nagyobb, izgalmasabb és ütősebb lesz. Az először mutatott trailerek és játékmenet részletek ezt a kijelentést abszolút alá is támasztották, azonban egyszer csak derült égből villámcsapásként kiderült, hogy a Dying Light 2 mégsem fog 2020 tavaszán megjelenni, azóta pedig gyanúsan nagy a csönd a projekt körül.

Ez pedig egyáltalán nem véletlen, legalábbis a TheGamer leleplező cikke szerint, melyben Kirk McKeand újságíró tíz jelenlegi és egykori Techland alkalmazottal beszélgetett a Dying Light 2-ről. A cikkben megszólaló emberek pedig egyöntetűen állították, hogy a játék fejlesztése enyhén szólva is kaotikusan halad, méghozzá a stúdió vezéreigazgatója, Pawel Marchewka miatt. A felsőbb vezetők ugyanis sokszor senkinek a tanácsára nem hallgatnak a fejlesztők szerint, emiatt pedig azok, akik nem engedelmeskednek vakon nekik, hamar távozni kényszerülnek a Techlandtól.

Szintén nagy gondot jelent állítólag, hogy a folyamatos irányváltások miatt a Dying Light 2-nek nincs egy rendes, egységes arculata, valamint néhány fejlesztő szerint az is nagyon lelassította a munkájukat, hogy a Chrome Engine 6-ot kellett használniuk, ahelyett, hogy az Unreal Engine 4 vagy a Unity segítségével készíthették volna el a játék prototípusát, amit aztán átültethettek volna a saját belsős grafikus motorjukra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!