• Késik a Dying Light 2 első sztori DLC-je
  • Az arénaharcokat biztosító Bloody Ties
  • Október 13 helyett november 10-én jelenik meg

Habár a Techland nagysikerű zombis játékának folytatása, a Dying Light 2: Stay Human már februárban megjelent, az első sztori kiegészítőt még csak nemrég jelentették be. A Bloody Ties névre hallgató DLC-t a Gamescom során vehettük szemügyre, az új történetben pedig a The Carnage Hall épületében kell majd kölönböző megmérettetéseken részt vennünk a vérre szomjazó közönség szórakoztatása céljából. A körülbelül hat órás kaland során emberi ellenfelekkel is meg kell majd küzdeni szép számmal, de a fejlesztők megnyugtattak mindenkit, hogy a hangsúly továbbra is a zombikon lesz.

Az akkor kiadott előzetes végén még október 13-a szerepelt mint megjelenési dátum, a Techland viszont most egy picit csúsztatta a debütálást, egészen pontosan november 10-ig. Az indoklás a szokásos, a csapatnak több időre van szüksége a hibák és bugok javításához, az élmény polírozásához. Az alapjáték kezdeti állapotának tükrében ésszerűnek tűnik a döntés, reméljük valóban egy remek kiegészíővel gazdagodunk pár hét múlva. A fejlesztők egyébként azt is bejelentették, hogy pénteken délután hattól egy Q&A-t tartanak Discordon, ahol készséggel válaszolnak minden kérdésre.