Az idei E3-on jelentették be, hogy már készül a Dying Light 2, a fejlesztők pedig azóta beszéltek is már párszor az alkotásukról, így kiderült, hogy az elődnél egy jóval mélyebb, jóval komolyabb témákkal foglalkozó játékon dolgoznak. Mint kiderült, a folytatás jóval az első részben kitört járvány után játszódik, a világ talán utolsó emberi településén, így a puszta túlélésen túl a civilizáció újjáépítése is szerepel majd a céljaink között.

dying-light-2-03.jpg

Ez pedig azt is jelenti, hogy igen sok általunk meghozott döntésnek politikai felhangja is lesz. A Techland szerint a Dying Light 2 helyszíneként szolgáló városon egymással rivalizáló frakciók osztozkodnak majd, ha pedig ezek közül akármelyiknek segítünk egy küldetés során, az kihat a teljes erőegyensúlyra, valamint arra is, hogy egyes karakterek hogyan viszonyulnak hozzánk. Tymon Smektala, a játék vezető tervezője egy interjú során elárulta, hogy néhány döntés során két különböző filozófia közül kell majd választanunk, így azt is befolyásolhatjuk, hogy milyen irányba haladjon tovább a világ. A különféle földi javak eloszlása, az emberek megvédése vagy magára hagyása mind komoly kérdés, a döntés terhe pedig sokszor a mi vállunkat nyomja majd.

dying-light-2-04.jpg