A Bungie nagyon kényelmes pozícióból lépett ki azzal, hogy elhagyták a Halo-sorozatot. Master Chief és a spártaiak kalandjait még évekig formálhatták volna, de a csapat új kihívásra vágyott, így dobbantottak, s az Activisionnel partneri kapcsolatban új álmuk megvalósítását kezdték meg. Ez az álom a Destiny, mely egy nagy, a Halo méreteivel büszkélkedő új sorozat első eleme, melyben egy óriási, konfliktusokkal teli univerzum tárul elénk.

A Destiny már hetekkel ezelőtt bemutatkozott, így nem ez az első találkozásunk a programmal, az viszont igaz, hogy most láthattunk először valódi játékmenetet. Az alábbi, közel három perces anyagban ízelítőt kapunk a csatáink helyszínéül szolgáló változatos bolygókból és azok érdekes ellenfeleiből, mindeközben pedig magunkba szívhatjuk a Bungie-ra jellemző gyönyörű környezetekből áradó hangulatot.

Destiny -- Megjelenés: 2014 -- Gépigény: nem készül PC-s verzió