A Doom bemutatója alatt sokaknak feltűnt, hogy egészen könnyűnek tűnik a játék: a demóban a karakterünk különösebb ellenállás nélkül megy előre, és kaszabolja a démonok. Hol ebben a kihívás? -- kérdezték sokan, és most meg is kaptuk a választ: lesz kihívás, a játék nem lesz ilyen baráti.

„Nem lesz könnyű. A játék nagyon is sok kihívást fog nyújtani, hasonló lesz ezen a téren az eredeti Doomhoz.” -- mondta az id Software producere, Marty Stratton válaszolva a kritikákra, illetve elmondta azt is, hogy a demót egy olyan fejlesztő játszotta, aki profi az adott szakasz teljesítésében. A csapat belső kis bajnokságokat tart, hogy kiderítsék, ki a legjobb az adott pálya teljesítésében, és aki a győztes, az mutathatja be a játékot a nagy közönség előtt. Ezért tűnt gyerekjátéknak.

Mindezen kívül az új Doom nyitottabb, mint az elődei, ami itt azt jelenti, hogy az ellenfelek szabadon mozoghatnak a pályákon, és rajtunk áll, hogy kiket akarunk először likvidálni, vagyis ez is további könnyítés.