Hosszú ideje várjuk már a gravitációval játszadozó online lövölde, a LawBreakers megjelenését, pláne, hogy vagy ezer éve elérhető bétában – oké, ez erősen költői túlzás, de az biztos, hogy már egy ideje várat magára a program, hiszen legelőször még 2014-ben hallottunk róla.

Nos, a várakozásnak lassan vége, mert a LawBreakers idén megjeleni PC-re és PS4-re, méghozzá nem is sokára. Az E3 2017 keretében bejelentett dátum nem más, mint augusztus 8. Vagyis már két hónap sem kell, és elmerülhetünk a törvényszegők kicsavart harcában, addig pedig tovább bétázhatunk, mert június 30-ig biza a nyílt béta fog futni.