A Microsoft sajtókonferenciáján derült égből villámcsapásként csapott le a Metro: Exodus trailere, ami nálam személy szerint eddig az E3 2017 legnagyobb bejelentése. Részleteket akkor nem árultak el, de később befutott a sajtóközlemény, ami már tartalmazott néhány igazán izgalmas információt.

A történet például nagyjából egy évet ölel fel, nem sokkal a Last Light után veszi fel a fonalat, a középpontjában pedig természetesen újfent Artyom áll. A világ teljesen megnyílik, bár ez talán furán hangozhat egy Metro-játék esetében, ami már címében is szűk játéktérre utal, és hát az eddigi két epizódra nem is éppen a nagy nyitott terek voltak jellemzőek – annak ellenére, hogy azért akadt belőlük szép számmal.

Hősünk amúgy nem véletlen merészkedik ki a moszkvai metró viszonylagos biztonságából, célja, hogy az erősen módosított gőzmozdony húzta vonaton, az Aurorán egy csoport túlélővel eljusson keletre, ahol reményeik szerint új életet kezdhetnek. Persze az út nem éppen egy nosztalgiaút lesz, a Metró 2033 és a Metró 2035 című könyvek által inspirált, dinamikus időjárással bíró világ telis tele van mutánsokkal és bandákkal, s Artyomnak több olyan döntést is meg kell majd hoznia, ami könnyen társai vagy szerettei (köztük régi ismerősökkel) halálát okozhatják.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!